Egy amerikai kórházban a közelmúltban már szolgálatba is állt a fenti videón látható robot, ami hosszútávon képes lehet majd az ottani nővérek munkáját is kiváltani. A Moxi nevű szerkezet egyelőre még viszonylag lassan dolgozik és csak pl. kötszerek és fecskendők összeszedését lehet rábízni, de képességei folyamatosan bővülnek.

A szerkezetet már most is mesterséges intelligencia vezérli, aminek köszönhetően teljesen önállóan tud közlekedni és tevékenykedni. Páciensek közelébe ugyanakkor egyelőre nem mehet, mindössze a nővérek munkáját segíti azzal, hogy összeszedi és elhozza helyettük a raktárból az aktuális kezeléshez szükséges kellékeket.

Utóbbiaknak így több idejük juthat a betegekkel történő foglalatosságra - de ez egyben azt is jelenti, hogy kevesebbre lesz szükség belőlük, mint eddig.