Az Amazont a legtöbben, mint a legnagyobb webáruházat, esetleg mint az első igazán nagy felhős szolgáltatót ismerjük. A cég azonban folyamatosan újabb területekre próbál betörni, amik sorában immár a játékok is ott vannak.

A cég ugyanis az elmúlt években már több játékot is kiadott, egy most készülő újabb alkotásáról pedig a héten egy kvázi gameplay videót is publikált. A New World című játék különlegessége az lesz, hogy annyira masszív MMO-t fog képezni, amihez eddig hasonló még nem volt: benne ugyanis akár több ezer játékos tudja majd ugyanazt a közös világot felfedezni.

Ez két nagyságrenddel több, mint a tipikus multiplayer játékok maximum néhány tucatnyi főt megengedő limitje, egy ilyen óriási közös játéktér létrehozását pedig az Amazon felhője, az AWS fogja lehetővé tenni a cég számára. Ugyanakkor ebből a különlegességből a most kiadott videóban sajnos semmi nem látszik - még ha annak tanúsága szerint azért a grafika terén elég jó minőségre is számíthatunk majd.

A New World egyelőre csak alpha állapotban van, legkorábban valamikor a jövő év során jelenhet majd meg.