Egy kínai önkiszolgáló étterem egy olyan mesterséges intelligenciát állított szolgálatba, ami nem csak a pénztárosai munkáját veszi el, de nagy mértékben segíthet majd a fogyókúrákban, illetve a testsúly tartásában is. A gépi rendszer ugyanis automatikusan képes megállapítani, hogy a betérő vendég pontosan milyen ételeket és milyen kalóriatartalommal választott ki magának fogyasztásra.
Bár a gépi intelligencia elsődleges feladata ezek alapján a fizetendő összeg meghatározása, mivel pontosan tudja, hogy milyen ételeket is válogatott össze magának a kuncsaft, mindjárt azok kalóriatartalmát is összeszámolja és megjeleníti utóbbi számára. Így az illető pontosan tudhatja, hogy mennyit kell mozognia vagy mennyivel lépi túl ideális napi kalóriabeviteli szintjét az aktuális ebéddel, tízóraival vagy éppen vacsorával.
Kínában egyébként hagyományosan nem jelent népbetegséget a túlsúlyosság - így a rendszer ebből a szempontból ott kevésbé hasznos, mint lehetne. Ugyanakkor a megoldás iránt állítólag Nyugatról is sokfelől érdeklődnek, ahol nyilván jelentős szerepe lehetne az immár évtizedek óta népbetegségnek számító elhízás legalább részleges felszámolásában.
