Bár A Gyűrűk Ura filmsorozatot vélhetően oldalunk szinte minden olvasója látta már legalább egyszer, az alapjául szolgáló regénysorozat szerzőjéről valószínűleg már kevesebben tudnak sokat. Pedig J.R.R. Tolkien igen érdekes figure volt maga is: egy nyelvészprofesszor, aki mellesleg írt és költött is - és akinek szóban forgó művét is elsősorban hivatása ihlette.

Ugyanakkor élete ezen kívül is mozgalmas volt, hiszen két világháborút is átélt, illetve harcolni is kényszerült azokban, de politikai téren is igen aktív volt, és történelmi kutatásokat is folytatott. Az életéről készült film így egy csöppet sem ígérkezik unalmasnak, és vélhetően számos érdekes részletet mutat majd még azon rajongói számára is, akik nagyjából már eddig is tisztában voltak annak főbb vonalaival.

A Tolkien nevű életrajzi film magyar bemutatójáról sajnos egyelőre nincs hír, de az Egyesült Államokban az érdeklődők május 1-étől kezdődően tudják majd azt megnézni a mozikban.