Egy amerikai építőcsapatnak a közelmúltban elképesztő dolgot sikerült megvalósítania: a Gravity Industries a való világban is megépítette Vasember repülésre alkalmas páncélzatát - vagy legalábbis annak egy részét. A startup ugyanis egy olyan öltözetet hozott létre ami lehetővé teszi viselője számára, hogy kvázi a karjai segítségével emelkedjen a magasba és repüljön kisebb távolságokra.

Bár a szerkezet hatótávolsága, teljesítménye és üzemideje meg sem közelíti a filmekben látott társáét - ráadásul energiatölteteket sem tud kilőni a viselő tenyeréből -, ennek ellenére elképesztőnek tűnik, hogy tényleg képes valakit a levegőbe emelni, aki aztán ott karjai segítségével irányíthatja röptét. Ráadásul már dolgoznak az eszköz egy továbbfejlesztett változatán, amihez egy, szintén a Vasember által ihletett sisak is tartozni fog majd.

Az jelenleg nem egyértelmű, hogy a repülő páncélzat valamikor forgalomba kerülhet -e majd - de az biztos, hogy a videó tanúsága szerint használata igencsak jó kedvre deríti az embereket.