Bár az Apple eszközein a Siri-nek köszönhetően már jó ideje rengeteg műveletet el lehet végezni pusztán élőszavaz parancsok segítségével is, ezek köre jellemzően erősen csak a beépített alapfunkciókra korlátozódik. A cég azonban hétfőn WWDC konferenciáján egy olyan újdonságot jelentett be, aminek köszönhetően asztali gépei és az azon futó alkalmazások is használhatók lesznek anélkül, hogy az egérhez, a billentyűzethez vagy a képernyőhöz kellene érni.
A cég által nemes egyszerűséggel csak Voice Control-nak (Hangvezérlés-nek) hívott funkció ugyanis általános minták és persze a kimondott szavak felismerésén keresztül olyan műveletek elvégzésére is lehetőséget ad majd, amire eddig a fent említett beviteli eszközök használata nélkül gyakorlatilag nem volt megoldott.
Az újítással ősszel, a macOS következő, Catalina kódnevű verziójában válhat majd elérhetővé a felhasználók számára.

