Bár John Romero, John Carmack és Tom Hall nevét legtöbben a Wolfenstein, a Doom és a Quake sorozatok révén ismerik, a legendás játékokat készítő csapat már a fent felsorolt műveik megalkotása előtt is együtt dolgozott más címeken. Ezek közül a legkiemelkedőbb a Commander Keen volt, ami a legsikeresebb alkotásuk volt az egykor új műfajt teremtő Wolfenstein 3D elkészítése előtt.
Most úgy tűnik, hogy 18 év kihagyás - és közel három évtizeddel az első játék kiadása - után újabb folytatás kap az egykor sikeres sorozat. A Bethesda ugyanis bejelentette, hogy "Commander Keen" néven egy új játékot fog kiadni, ami az egykor kedvelt karakter köré fog épülni.
Az egyetlen különbség, hogy elődeivel szemben az új játék okostelefonokon: Androidon és iOS-en fog futni, valamint, hogy már nem csak egyedül, de ketten is lehet majd vele egyszerre játszani.

