Közel fél évvel az eredeti, fatális konstrukciós hibái miatt villámgyorsan visszahívott Fold kiadása után a Samsung a napokban végre újra piacra dobta összehajtható mobilja egy frissített és állítólag strapabíróbb kiadását. A jól ismert iFixIt cég munkatársai persze azonnal kaptak a lehetőségen, és vettek egyet a különleges telefonból, hogy szokásukhoz híven darabokra kapják azt.

Mivel nekik anno az eredeti Fold egy példányát is sikerült szétkapniuk, az új modell szétbontásával mindjárt azt is megállapíthatták, hogy a Samsung pontosan milyen változtatásokat végzett a készüléken az eredeti problémák kiküszöbölése végett. Értékelésük szerint a gyártó elsősorban plusz anyaggal erősítette meg a mobilt, aminek egyébként is szép súlya így további 13 grammal, 276 grammra növekedett.

Összességében az iFixIt a 10-ből alig 2 pontot adott az új Fold javíthatóságára, mert azt leszámítva, hogy szabványos csillagcsavarok rögzítik azt, illetve egyes kiemelt részeit kifejezetten cserélhetőre tervezték, a készülék nagy részének gazdaságos és biztonságos javítására esély sincs - ami tekintve, hogy az mennyire nem látszik bírni a strapát, komoly problémát és kiadást jelenthet majd a tulajdonosoknak.