Egy német fejlesztőcég a napokban demonstrálta azon eszközének egyik prototípusát, ami néhány év múlva forradalmasíthatja a közlekedést a zsúfolt városokban a sietős emberek számára. A Lilium járműve ugyanis a levegőbe emelkedve képes egyszerre akár öt embert is szállítani, jóval olcsóbban és környezetbarátabban, mint egy helikopter tehetné.
A cég által simám csak Jet-nek hívott szerkezet ugyanis teljesen elektromos meghajtással működik, ami azt jelenti, hogy semmilyen károsanyag-kibocsátása sincs. Felszálláshoz a helikopterhez hasonlóan nincs szüksége kifutópályára, mert helyben is képes erre, ugyanakkor repülő módjára, sokkal gazdaságosabban és gyorsabban tud célja felé haladni.
Ez konkrétan 300 km/óra feletti utazósebességet is jelenthet, amit közel egy óráig tud tartani a szerkezet - tehát akár 300 km-re lévő pontok között is tudja majd az utasokat szállítani. Méghozzá pár éven belül, a cég ugyanis már 2025-ben szeretné a jármű évi több száz darabra rúgó tömeggyártását beindítani.

