Európai idő szerint ma hajnalban zárult az az árverés, amin gazdát cserélt a Vissza a jövőbe filmsorozat ikonikus járművének egy rendhagyó replikája. A most elárverezett DeLorean ugyanis nem kerekeken gurul, hanem - az eredeti film végén, majd a második részben is - látott társához hasonlóan lebegve közlekedik.
Legalábbis technikai értelemben - a jármű esetében ugyanis egy légpárnás járműről van szó, ami csak pár centire emelkedik el az alatt lévő felszíntől. Ugyanakkor ez elég ahhoz, hogy simán elmenjen olyan terepen is, ahol még út, sőt, föld sincs alatta - így pl. akár egy tó vízfelületén is.
A különleges DeLorean kicsit több mint 44 ezer dollárért (13 millió forintért) kelt el az aukción, ami viszonylag szerény összeg, főleg ahhoz képest, hogy egyik, a Vissza a jövőben használt társáért pár évvel ezelőtt több, mint tízszer ennyit, fél millió dollárnál is többet adott akkori vásárlója.
