Bár a filmekben és TV-sorozatokban már jó ideje megszokott jelenség az ún. termékelhelyezés (ami egy reklám magába a színhelybe vagy cselekménybe integrált formája), ezek avulásuknál és egységességüknél fogva mindeddig csak erősen korlátozott számban bukkantak fel előbbiekben. Egy startup azonban teljesen új szintre emelné ezeket szintjét és mennyiségét a mesterséges intelligencia segítésével.
A Mirriad ugyanis egy olyan eljárást dolgozott ki, ami a szóban forgó technológia segítségével utólag képes reklámokat szinte bármilyen sorozatba vagy filmbe fűzni úgy, mintha az már eleve ott lett volna abban. Ennek köszönhetően a TV-adók pl. megsokszorozhatják a műsorokban felbukkanó reklámok számát, illetve utólag is frissíthetik, sőt, a nézők személyéhez szabhatják azokat.
Bár ez elvileg lehetőséget adhatna nekik arra is, hogy teljesen megszüntessék az epizódokat és filmeket megszakító reklámblokkokat (hiszen a hirdetéseket mert közvetlenül előbbiekbe tudnád fűzni), félő, hogy ezek a megoldások pluszban jelennek majd meg előbbiek mellett a bevételek növelése végett.

