A szétkapós videóiról jól ismert iFixIt munkatársai a hét elején végre rá tudták tenni a kezüket az Apple új, akár 20 millió forintba kerülő Mac Pro gépének egy példányára - és azt tették vele, amit mindig szoktak a kütyükkel: apró darabjaira szerelték szét azt. Ugyanakkor a megszokottól eltérően teljesen meglepődtek azon, hogy mit találtak a masina belsejében, és olyant mondtak róla, amit almás termékekről szinte soha.
Az iFixIt szakemberei ugyanis teljesen elájultak attól, hogy az Apple milyen könnyen javíthatóra tervezte meg az asztali gépet - ami általában nem mondható el a vállalat más termékeiről. Annyira, hogy végül a 10-ből 9 pontot adtak a szerkezet javíthatóságára, ami igen kivételes eredménynek számít nem csak almás viszonylatban, de általában bármilyen más kütyü vonatkozásában is.
A Mac Pro egyetlen komoly hátrányának azt rótták fel, hogy bár az SSD cserélhető benne, de nem lehet akárhonnan pótalkatrészt venni hozzá, mert csak az Apple által árult egységet lehet belerakni, mivel a meghajtó össze van drótozva a gép biztonsági chipjével.
Szintén problémásnak találták, hogy az almás vállalat nem biztosít cserealkatrészt minden komponenshez - és ha egy ilyen része hibásodik meg a méregdrága gépnek, akkor komoly problémába ütközhet majd ismét működőképes állapotba hozása.
