Bár oldalunkon általában csúcstechnológiás fejlesztésekről számolunk be, ezúttal kivételt teszünk, és egy kifejezetten alacsonytechnológiás megoldást mutatunk be. Ez nem más, mint egy öv, aminek segítségével hatékonyan indulhatunk a koronavírussal történő megfertőződés elleni csatába.

Legalábbis ezt állítja a szerkezetről a készítő, aki szerint az öv segít nekünk elkerülni a leggyakoribb megfertőzési módokat. Pl. a készlet részét képező műkéz révén úgy foghatunk kezet másokkal, hogy valódi kezünkre biztosan nem kerül a veszélyes korokozókból, az övre szerelt gumipántok meg megakadályozzák, hogy az esetleg mégis megfertőződött kezünkkel a szájunk, szemünk vagy orrunk érintsük.

Ezen kívül az övön még két olyan táska is helyet kapott, amiknek köszönhetően bárhol fertőtleníteni tudjuk a kezünk, akkor is, ha nincs folyó víz a közelben.

Bár nem tudjuk, hogy a szerkezet a valóságban mennyire véd a fertőződés ellen, az biztos, hogy számos mostanában elhangzott ajánlást legalább részlegesen segít betartani.