Bár a sajtó az elmúlt napokban a világon mindenhol szenzációként számolt be arról, hogy a SpaceX űrvállalkozás sikeresen juttatta fel a NASA két űrhajósát a Nemzetközi Űrállomás fedélzetésére, az internet népe kicsit másban látta meg az esemény jelentőségét, mint abban, hogy a történelem során első alkalommal vitt fel az ISS-re egy privát cég asztronautákat saját űrhajójával.

Virálissá ugyanis az egész eseményből az a rövidke részlet vált, amiben egy csillogó dinoszaurusz látható, amint beúszik a fellövés során a Dragon belsejéből zajló közvetítés képébe, amikor a jármű és legénysége eléri a súlytalanság állapotát. Az ezt ábrázoló pár másodperces videó ugyanis futótűzként kezdett terjedni a közösségi médiában, egyes példányain több milliós vagy tízmilliós megtekintéseket produkálva.

A harmadik utas esetében valójában az egyik űrhajós gyerekének egy játékáról volt szó: Tremorrol (Földrengésről), az apatoszauruszról, amit több szóba jöhet plüss közül választottak ki arra a célra, hogy elkísérje a legénységet a Föld körüli útjukra. A mostani egyébként nem az első alkalom, hogy egy plüssállat jár az űrben, mert az űrhajósok rendszeresen "csempésznek" hasonló kisebb - és főleg könnyű - tárgyakat útjaikhoz a fedélzetre, amik között már ilyenre is volt példa.