Bár egyelőre nem hogy az Apple-től, de még beszállítóitól sem szivárgott ki semmilyen információ ami megerősítené, hogy az almás cég egy összehajtható iPhone kiadását tervezné, ennek ellenére az utóbbi hetekben ismét felerősödtek a pletykák, amik szerint a cupertinói vállalat pontosan erre készülhet.
Vélhetően ez ihlette meg a fenti videó készítőit is, akik azt képzelték el, hogy milyen is lehetne az Apple összehajtható telefonja. Az általuk iPhone 12 Flip-nek hívott készülék elképzelésük szerint alapvetően eltérne a piacon már jelenlévő legtöbb ilyen jellegű társától, hiszen nem könyv, hanem a kagylótelefonok módjára lehetne azt szétnyitni.
Ráadásul a szétnyitható mellett még egy kijelzővel rendelkezne, ami a készülék összecsukott állapotában is látható lenne. Utóbbi ötletet ugyan korábban már más telefonok esetében is láttuk, de persze semmi garancia nincs arra, hogy az Apple is tényleg egy ilyen megoldás mellett döntene, még akkor sem, ha valóban egy szétnyitható iPhone kiadására készülne - aminek alátámasztására jelenleg semmilyen, akár csak félig is komolyan vehető információ nem áll rendelkezésünkre.

