A Xiaomi hamarosan piacra kerülő következő generációs csúcsmobiljai egy olyan újdonsággal érkezhetnek, amivel hagyományos versenytársaik nem. Az új mobilok kamerarendszere ugyanis egy teleszkópos lencsével is rendelkezhet majd, amivel a korábbiaknál jobb minőségű képek lesznek lőhetők vele.

Bár az ötlet nem teljesen példa nélküli (korábban pl. a Samsung is próbálkozott hasonlóval "Galaxy Zoom" kameratelefonjaiban), a megvalósítás mindenképpen jobbnak tűnik az eddigieknél, mert rendkívül kis méretben - ennél fogva pedig kis súlyból is - oldja meg a teleoptikát. A különleges lencserendszer használaton kívül bele tud simulni a készülék síkjába, igény esetén pedig a másodperc törtrésze alatt elő tud bújni abból, korábban nem látott mértékű zoomot és fényérzékenységet biztosítva a felvételek készítéséhez.

A Xiaomi egyelőre nem jelentette be, hogy pontosan melyik készülékében is mikor találkozhatunk majd először az újítással, de nagyon valószínűnek tűnik, hogy a bemutatásra már nem kell majd sokat várni mostantól.