Alig egy héttel az után, hogy közzétették azon virálissá vált videójukat, amikben a Windows-ok hangeffektjeit szólaltatták meg mindössze hangszálaik segítségével, hihetetlen élethűségben, a koreai MayTree együttes újabb sikergyanús klippel jelentkezett.

Ebben most egy másik közismert termék, az iPhone csengőhangjait és hangeffektjeit dolgozták fel hasonló módon, tehát a capella stílusban, és reprodukálták mindössze éneklés révén, de olyan meggyőzően, hogy az szinte megkülönböztethetetlen az eredeti, gépi hangoktól.

Korábban egyébként mutattuk már hasonló, énekhanggal történő feldolgozását többek között a Szellemirtók, a Bosszúállók és a Mortal Kombat főcímzenéinek, valamint a Street Fighter Guile témájának is más művészek előadásaiban - igaz, ezek közül főleg előbbi három élethűsége meg sem közelítette a MayTree által produkáltakat.