Bár az Apple a hírek szerint legkorábban csak jövő évben mutatja majd be első összehajtható telefonját, mi már most vethetünk pár pillantást arra, hogy az miként is nézhet ki. Valaki ugyanis az eddig kiszivárgott információk alapján elkészített egy koncepcióvideót az általa csak iPhone Fold-nak hívott mobilról.
Az Apple ugyan a legutolsó hírek szerint két különböző formátumot is tesztelt a készülékből, a videó készítője szerint a vállalat ebből végül majd a Samsung Fold készülékéhez hasonlító, összehajtható kijelzős változatot alkalmazza majd saját telefonjában. Ugyanakkor ezt szerinte a legújabb iPhone-okban bemutatkozott MagSafe csatolóval, Face ID-vel és persze egyéb iPhone-sajátosságokkal fejeli majd meg.
Azt, hogy ez tényleg így lesz -e, legkorábban vélhetően csak másfél év múlva tudjuk majd meg.

