Egy szingapúri startup egy olyan okosajtó kifejlesztését jelentette be, aminek köszönhetően bárki szó szerint jedi mesternek érezheti magát otthonában vagy akár munkahelyén is. A szerkezetet ugyanis pontosan olyan kéz- illetve karmozdulatok segítségével, érintés nélkül lehet kinyitni, ahogyan azt a jedik is teszik a Star Wars filmekben.
Természetesen az ajtó ennek ellenére nem az Erő révén működik, hanem közelség- és mozgásérzékelő szenzorok segítségével, amikkel pontosan tudja érzékelni a hozzá közelítő felhasználó mozdulatait. Utóbbinak így mindössze csak kinyújtania kell kezét, majd valamelyik irányban elmozdítani azt, hogy az ajtó követve a végtag mozgását kinyíljon vagy éppen bezáródjon előtte.
Bár a szerkezet jobb esetben egy ügyes poénnak, rosszabb esetben szükségtelen parasztvakításnak tűnhet, valójában gyakorlati jelentősége és haszna is van. Mivel ugyanis működéséhez nincs szükség érintésre, így kilincse nem szolgálhat vírusok és más kórokozók terjedési gócpontjának úgy, mint hagyományos társai.

