Az Apple hétfőn - több mint három évvel első beharangozása után - végre kiadott egy normális előzetest az Asimov Alapítvány könyveiből készült új sorozatához. Ebből végre kiderül, hogy mire is számíthatunk majd a feldolgozásban - és hát az eddig egész jónak tűnik.

A klip tanúsága szerint ugyanis a sorozat látványvilága is megüti majd a klasszikus által felállított lécet, illetve a mai csúcsprodukciókét, és a színészgárdában is felismerhetünk jó néhány ismert arcot, akiket már örömmel néztünk más produkciókban is.

Az első, 10 epizódból álló évad szeptember 24-én fog az Apple TV+-on debütálni, de az alkotók igazából azt remélik, hogy legalább 3 évadra elnyúlik majd a sorozat - és ennek megfelelően táraznak a történetekkel és az ötletekkel.