Csütörtökön a Remedy Entertainment hivatalosan is bejelentette egykori misztikus sikerjátéka, az Alan Wake azon felújított változatának kiadását, aminek érkezéséről oldalunkon már jó előre írtunk. A fejlesztő mindjárt egy előzetest is kiadott a remastered változathoz, amiből kiderül, hogy az mennyivel szebb is lesz az eredeti kiadásnál.

Ugyanakkor ez elsősorban csak a konzolos változatra igaz, mert a játék PC-s változata már eredetiben is jóval fejlettebb volt ennél. Így igazán nagy ugrást ahhoz képest a most megjelenő kiadás már nem fog képezni, bár azért lesznek abban is finomságok: mint pl. az ultraszéles monitorok és a DLSS támogatása, valamint a képráta-korlátozás kikapcsolásának lehetősége.

Az Alan Wake remastered változatát október 5-étől lehet majd megvenni a legújabb és az előző generációs konzolokra, valamint PC-re.