Szó szerint igencsak földreszállt reklámmal jelentkezett a Superbowl alkalmából a Salesforce. A cég új klipjében ugyanis a főszereplő Matthew McConaughey pontosan ezt csinálja - mellesleg közben jól érthetően beszólva Elon Musk, a Tesla, Jeff Bezos az Amazon, és Mark Zuckerberg, a Facebook alapítóinak.

Bár sem őket, sem cégük nevét nem említi az egyébként elsősorban vállalati kollaborációs szoftverben utazó cég klipje, a narratíva kerek-perec kijelenti, hogy a Salesforce szerint a Musk és a Bezos által szemtelenül népszerűsített űrbe, és a Zuckerberg új agymenésébe, a multiverzumba menekülés helyett inkább a Földre és arra koncentrálnunk, hogy azon éljünk mindannyian jobban.

Az imázsklip szerint így például fákat kellene ültetnünk, jobban bíznunk egymásban és azon dolgozni, hogy minden embernek több tér jusson. Ami persze jó ötlet egyébként - még ha nyilván ennek a cégnek és vezetőjének is éppen úgy csak pontosan ugyanazokra a dollárokra fáj a foga, mint a kritizált többinek is.