A 20th Century Fox kedden - több, mint fél évvel az előző, inkább csak csigázó trailer után - végre kiadta az első valódi előzetest a nyár végén érkező új Predator filmhez. A korábbi videóval szemben ebből már kerekebben kirajzolódik a film története, illetve cselekménye is.
Utóbbi időben minden korábbi Ragadozó film előtt, valamikor 1700 környékén játszódik majd, Észak-Amerikában, ahol az egyik komancs törzs egy kiváló harcosa (illetve harcosnője) kerül majd szembe az idegen vadásszal. Harcuk a korábbiaknál is egyenlőtlenebb lesz tekintve, hogy az indián lány mindössze egy íjjal és pár nyíllal harcol majd a csúcstechnológiás, lézercélzós, álcázópajzsos ragadozóval szemben.
A Prey alcímet viselő új Predator filmet augusztus elejétől lehet majd megnézni a Hulu-n, és valamikor később a Disney+-on is.

