Az EA az idei Game Awards rendezvényen kiadta a következő Star Wars játék, a Jedi: Survivor első előzetesét. A videó tanúsága szerint az új játék igen komolyat lép előre a franchise korábbi tagjaihoz képest, szinte minden fontos területen.

Így pl. a játék grafikája már önmagában is lenyűgöző, ami részben a korábbiaknál sokkal világosabb is nyitottabb tereknek köszönhető, de a sugárkövetés is besegít benne. Ennél is érdekesebb azonban, hogy a játék karaktere mennyire sokféle mozdulatot látszik tudni kivitelezni (beleértve a különböző erő-képességeket is), valamint, hogy akár két fénykarddal is tud majd harcolni.

Az ellenfelek - elsősorban droidok, rohamosztagosok és fejvadászok - szintén rendkívül változatosak és nagyon szépen kidolgozottak; az pedig, hogy a jelek szerint állatok segítségével is lehet közlekedni majd a világban, mindenre ráteszi a koronát. A Star Wars Jedi: Survivor jövő év márciusától lesz megvásárolható PC-kre és konzolokra is.