Bár a következő Avatar film mozikba érkezéséig még viszonylag sokat kell majd várni, a na'vik rajongói már idén karácsonykor visszatérhetnek James Cameron képzeletbeli világába. Ekkor fog ugyanis megjelenni az Avatar: Frontiers of Pandora nevű játék, amiben lényegében a filmekben látott helyszíneket járhatják majd be újra.

Méghozzá teljesen szabadon: az új cím esetében ugyanis egy nyílt világú játékról van szó, amiben a játékos teljesen szabadon barangolva teljesíthet majd különböző küldetéseket. Ennek során a filmekből már ismert állatokkal is találkozhat, illetve meg is lovagolhatja őket vagy repülhet velük, és persze fegyverei is ismerősek lesznek a korábbi filmekből.

Ugyanakkor a játék állítólag egy teljesen új történetet mesél majd el, aminek fordulatai így váratlanul érhetik majd azokat is, akik betéve ismerik a mozikba került filmeket. Az Avatar: Frontiers of Pandora a jelenlegi tervek szerint december 7-én fog megjelenni, PC-re és konzolokra.