Bár a generatív mesterséges intelligenciák körüli felhajtás - az újdonság erejének elmúlásával - az elmúlt hónapokban lecsengeni látszik, azért még mindig van, hogy néha nagyot sikerül gurítaniuk a gépi értelmeknek, illetve kezelőiknek. Most is egy ilyen videót hozunk, amiben arra kérték meg az MI-t, hogy álmodja meg: miként is nézhetett volna ki a Star Wars, ha kerek 100 évvel, a némafilmek korában ezelőtt forgatták volna.

A mesterséges értelemen persze készségesen teljesítette a felkérést, és nem csak elkészítette a Star Wars karaktereinek az 1920-as évekbeli filmek szereplőihez hasonlító változatát, de még egy kicsit animálta is azokat. Így már tényleg jó képet kaphatunk arról, hogy mit is láthattunk volna ha George Lucas kb. 50 évvel korábban születik, és forgatja le ikonikus moziját.

A Csillagok háborúja egyébként így sem fiatal film: idén ugyanis már 46 éve lett annak, hogy először bemutatták - ami ellenére egyébként vizuális világa és történetmesélése is kiválóan tartja magát.

Azt nem tudjuk, hogy újabb fél évszázad múlva - ti. amikor már tényleg 100 éves lesz - miként tekintenek majd vissza rá, és tényleg olyan régies hatást kelt -e majd a nézőkben, mint a videóban látható alternatív változata most bennünk, de ahhoz kevés kétség férhet, hogy valószínűleg éppen úgy a köztudatban lesz majd még, mint napjainkban.