A Marvel a héten kiadta a napokon belül a mozikba kerülő új szuperhős-filmje utolsó kiadás előtti előzetesét. A Marvelek friss trailerje szerencsére jelentősen eltér a korábban látottaktól, mert a főhősök és képességeik cserélgetésének öncélú mutogatása helyett a film konfliktusára koncentrál.
Ezen kívül az is kiderül az új előzetesből, hogy az új filmben számos, a Marvel univerzumból már korábban ismert karakter is felbukkan majd - bár úgy tűnik, hogy csak egy-egy rövid jelenet erejéig, és persze az új főgonoszt is láthatjuk végre egy kicsit.
Bár a Marvelek előzetes vetítési állítólag katasztrofális eredménnyel zárultak, és a filmet korábban már megnézők legtöbbjének az nagyon nem tetszett, de aki mégis szívesen megnézné a legújabb szuperhős-mozit, az csütörtöktől teheti majd meg ezt.
