Mint azt már korábban megírtuk: vasárnap volt kereken 30 éve annak, hogy kiadásra került és letölthetővé vált a PC-s videójátékok egyik legmeghatározóbb alkotása, a Doom. A jeles évforduló alkalmából a játék egykori két fő alkotója: a motort programozó John Carmack, és a fő tervező, John Romero közös online beszélgetésben emlékeztek vissza a megalkotás körülményeire.
A több mint egy órás múltbeli utazás során többek között szóba került, hogy miként született meg a Doom alapötlete, milyen technikai kihívásokkal kellett szembesülni a megvalósítás során, vagy éppen, hogy milyen nem technikai döntések segítették a játék sikerességét.
A beszélgetésben egyébként a Doom mellett szóban kerül az elődjének tekinhető Wolfenstein 3D, valamint az utód Quake is több alkalommal, és azokról is érdekes, talán még soha nem hallott részleteket ismerhetünk meg.

