A NASA Artemis II küldetésének űrhajósai magyar idő szerint kedd hajnalban elérkeztek a Hold a Földtől távoli, tőlünk sosem látható, ún. sötét oldalára. Ennek során több mint fél órára megszakadt velük a rádiókapcsolat - hiszen a Hold teljesen kitakarta előlük a Földet.

Ugyanakkor a Holdból sem láthattak ezen idő alatt túl sokat, mivel a manőver során a Nap is teljesen takarásba került előlük. Utóbbi fénye hiányában pedig a Hold is szinte teljes sötétségbe borult. Ugyanakkor ezzel egyben lehetőség nyílt előttük a Nap koronájának tanulmányozására, amit egyébként annak vakító központi fénye miatt nem nagyon lehet gondos optikai kitakarás nélkül megtenni.

Arról, hogy - a földitől jelentősen eltérő - napfogyatkozás során mit láttak az űrhajósok, a NASA egy rövid videót posztolt az X-en.