;

Videón a Facebook ingyennetet szolgáltató drónja

A Facebook ugyan már viszonylag régen bejelentette tervét, ami szerint drónok segítségével vinne internet-elérést az elmaradott régiókba - mindeddig azonban nem sokat lehetett látni megvalósulni a nagyívű tervekből. A közösségi oldal azonban a napokban kiadott egy videót, amin bemutatja az első látásra is igen komolynak tűnő repülő szerkezetét, aminek segítségével a fent vázolt célt megvalósítja majd. Érdekesség, hogy a Facebook drónja akkora szárnyakkal rendelkezik, mint egy Boeing 737 - bár tömege utóbbinak csak töredékét képezi. A szerkezet egyébként a tervek szerint nem rádiós, hanem lézeres jelekkel közvetíti majd az internetes csomagokat - akár 16 kilométerre is onnan, ahol éppen található.
  • 11 éve
  • nincs komment

Tényleg meg tud ölni egy embert egy drón?

Bár láttunk már nem megfelelően kezelt drónokat viszonylag súlyos sérüléseket is okozni, mindeddig nem volt egyértelmű, hogy az utóbbi években divatossá vált repülő szerkezetek milyen veszélyt is jelentenek az emberekre. A Mythbusters közismert csapata azonban utánajárt a dolognak, és tudományos módszerekkel tesztelték le, hogy vajon egy drón tényleg meg tud -e akár ölni is egy embert, ha szerencsétlenül találja el. A konklúzió sajnos az, hogy igen - bár ehhez nyilvánvalóan azért egy viszonylag nagyobbacska példány, valamint az azzal történő különösen szerencsétlen összeütközés szükséges.

Így ment meg egy drón egy másikat

Ha repülés közben elveszti a tulajdonos az irányítást a drónja felett vagy annak egyszerűen csak lemerül az akkumlátora, az általában fatális következményekkel jár a repülő szerkezet számára. A fenti videón látható drón tulajdonosának ennél nagyobb szerencséje volt: több mint száz ezer forintos kütyüje ugyanis viszonylagos épségben landolt egy épület tetején. Ugyanakkor utóbbi helyről a hagyományos módszerekkel szintén nem lehetett megszerezni - ezért egy másik drónnal indultak a megmentésére. Az akció kimenetele és eredménye a felvételen követhető.
  • 11 éve
  • nincs komment

Így nézett ki az első drónos csomagkiszállítás

Bár az Amazon és a Google is már bejelentette, valójában egy harmadik cég volt az, ami az Egyesült Államokban végrehajtotta az első hivatalosan is engedélyezett drónos csomagkiszállítást. A Flirtey a jelentős - bár a felvétel tanúsága szerint nem túl mozgalmas - eseményt (aminek keretében amúgy egyébként egy gyógyszercsomagot szállítottak ki Virginia kormányzója részére) a cég videón is megörökítette.
  • 11 éve
  • nincs komment

Így építhetsz időgépet pár kólásdobozból

Mint az közismeret, idén van a Vissza a jövőbe trilógia első része bemutatásának 30. évfordulója - és nem mellesleg az az év is, amibe a sorozat második részében a jövőbe utaztak Marty és a professzor. Ebből az alkalomból számos, a szériával összefüggésbe hozható cikk, videó és egyéb alkotás került fel a webre. Ezek közül az egyik legérdekesebb ez a videó, amiben készítője azt mutatja be, hogy miként is építhetjük meg a filmben az időgép szerepét betöltő DeLorean egy kicsinyített modelljét pár üres kólásdobozból.

Így látja a világot a Google önvezető autója

A Google ezekben a hetekben már valós környezetben, Kalifornia útjain teszteli tavaly bemutatott önvezető autójának prototípusát. A cég által a napokban közzétett rövid klip azt mutatja be, hogy az intelligens jármű miként is látja környezetét és hogyan képes követni az abban mozgó más autókat, gyalogosokat, illetve hogyan érzékeli magát az utat, amin tud haladni. A felvételen egyébként pont az látható, ahogyan egy nyilvánvalóan figyelmetlen sofőr hátulról belehajt a Google autójába, amit kicsit meg is lök az ütközés következtében. A baleset szerencsére nem járt komoly sérüléssel a hírek szerint.
  • 11 éve
  • nincs komment

Ilyen nincs: repülő R2-D2 robotot csináltak

Bár már korábban is mutattunk pár videót, amikben a Star Wars filmek ikonikus járművei kerültek megépítésre a valóságban is repülni képes formában, mai felvételünk mégis egy igazi különlegességet képez a hasonló klipek sorában. Ennek tanúsága szerint ugyanis valakik a filmsorozat közkedvelt robojának, R2-D2-nek is szárnyakat adtak a dróntechnológia elemeinek felhasználásával. A különleges repülő szerkezet az idei Comic-Con-on fog bemutatkozni a szélesebb nyilvánosság előtt.

Mennybe ment a Windows Server 2003 - szó szerint

A Microsoft a jövő héten megszünteti Windows Server 2003 támogatását, amivel az így bevonul a "megboldogult" operációs rendszerek csarnokába. Ebből az alkalomból egy cég néhány munkatársa egy stíluszerű akciót eszelt ki és kvázi a mennyekbe - vagy legalábbis a világűr hatására - reptette a szoftver egy példányát. Becslések szerint egyébként a támogatás megszüntetése után is világszerte még legalább 2.7 millió gépen fog továbbra is üzemelni a Windows Server 2003 - immár legnagyobb részt mindenfajta foltozás és frissítés nélkül.
  • 11 éve
  • nincs komment

Saját klímát kap mobilunk a Chevrolet új autóiban

Teljesen új jelentés ad a mobilklíma fogalmának a Chevrolet egy új fejlesztése, amit a cég először idén bemutatásra kerülő új Malibu, Impala, Volt és Cruze modelljeiben mutat majd be. A szóban forgó autók ugyanis a középkonzoljukon egy speciális, hűtött fiókkal érkeznek majd, amibe a sofőr, illetve az utasok helyezhetik el menet közben mobiltelefonjainakat. A Chevy Active Phone Cooling ugyanakkor nem csak azt fogja megakadályozni, hogy mobilunk túlhevüljön és ezáltal lefagyjon vagy akár maradandó károsodást szenvedjen, de út közben tölteni is tudja majd azokat - legalábbis akkor, ha a készülékek a vezeték nélküli töltést is támogatják.

Így halad a forgalomban a Google önvezető autója

Bár a Google már a tavalyi év végén bemutatta első saját önvezető autójának prototípusát, mindeddig csak néhány fotó, illetve egy tesztpályán készült rövid klip látott napvilágot a járműről. A cég azonban a napokban elkezdte az egyébként teljesen elektromos autó tesztelését az éles forgalomban is Kalifornia útjain, aminek köszönhetően így egyre-másra bukkanak fel azok, a helyiek által készített videók, amikben már valós helyzetekben is látható működése. A járművek egyébként maximum csak 25 mérföld (40 km) óránkénti sebességgel haladnak és vészhelyzetek esetére megtalálható egy eltávolítható kormány bennük - amit azonban nyilvánvalóan a normális üzem során nem használnak tesztelését végző utasai.
  • 11 éve
  • nincs komment

Az űrbe megy a Microsoft HoloLens szemüvege

A Microsoft által a Windows 10-zel együtt január végén bemutatott HoloLens szemüveget a Nemzetközi Űrállomáson is használni fogják - jelentette be a NASA. A való világot a virtuális valósággal kombináló eszközök az űrhajósokat mindennapi munkájukban fogják segíteni. A NASA szerint a HoloLens révén rövidülhet az űrállomásra küldött legénység kiképzési ideje, felérkezve pedig hatékonyabban végezhetik majd munkájukat.
  • 11 éve
  • nincs komment
Szeretnél értesítéseket kapni a legújabb érdekes hírekről?
Az értesítéseket később bármikor kikapcsolhatod, azt pedig személyre szabhatod, hogy mikor jelenhetnek meg neked.