;

Készülékek videók

Szétkapták az Apple új, olcsóbb iPhone 17e telefonját - ez találták benne

Szétkapták az Apple új, olcsóbb iPhone 17e telefonját - ez találták benne

Az iFixit munkatársai a héten újabb kütyüt szedtek darabjaira - az Apple által februárban bemutatott, az iPhone család más tagjainál kedvezőbb árfekvésű iPhone 17e-et. A szétszedés során kiderült, hogy az új mobil nem csak nevében és szellemében, de konkrétan belsejében is egyértelmű utódja a tavalyi iPhone 16e modellnek - mivel sok alkatrésze gyakorlatilag megegyezik azzal. Ugyanakkor a telefon újdonságokat is rejt magában - mint pl. a hátlapi MagSafe-paneleket, amik gyorsabb, akár 15 W-os töltést tesznek lehetővé. Ezen kívül a processzor is más: az A19 az 18 helyett, és a modem is már C1X-es a korábbi C1 helyett. Ezen kívül már a belépőmodell tárolókapacitása is 256 GB-ra nőtt az új iterációban. A szerelhetőséggel kapcsolatban terén az iFixit kiemelte, hogy mind a kijelző, mind a hátlap könnyedén eltávolítható, az akkumulátor pedig - az elődhöz hasonlóan - elektromos impulzussal oldható ragasztóval rögzül, ami leegyszerűsíti a cserét. Ugyanakkor az egyik, a telefonokban tipikusan leggyakrabban elromló alkatrész, az USB-C csatlakozó cseréje egy rémálom lesz - így érdemes lesz erre odafigyelni.
2 percben mindent, amit tudnod kell a Z Flip 7 és Z Fold 7 bemutatóról

2 percben mindent, amit tudnod kell a Z Flip 7 és Z Fold 7 bemutatóról

A Samsung a hét közepén hivatalosan is lerántotta a leplet Galaxy Z Flip 7 és Z Fold 7 telefonjairól, amik specifikációt és részleteit a PC Fórum már előre megírta. A gyártó a kétórás bemutató legfontosabb pillanatait egy rövid, alig 2 perces videóban is összefoglalta, hogy azok is áttekinthessék azokat, akik nem szeretnének sok időt szánni erre. Az eseményen a Samsung a One UI 8-at és az új Galaxy Watch 8-as okosórákat is leleplezte, amik így szintén bekerültek a már korábban említett két, összehajtható képernyős telefon mellé az összefoglalóba.
  • 9 hónapja
  • nincs komment
Szeretnél értesítéseket kapni a legújabb érdekes hírekről?
Az értesítéseket később bármikor kikapcsolhatod, azt pedig személyre szabhatod, hogy mikor jelenhetnek meg neked.