Olyan autót, aminek fűtését vagy fényeit lehet mobilról vezérelni, sőt, esetleg parkolásra is lehet utasítani már több jelentős gyártó is bemutatott - a Land Rover azonban a napokban egy olyan fejlesztést demonstrált, ami jóval túlmutat ezeken.

A brit cég konkrétan egyik terepjárója vezetését is lehetővé tette a mobiltelefonról - olyan szinten, ahogy azt egy autós játékban is megszoktuk. A balesetek elkerülése végett ebben a módban a távirányított autó maximum csak 6 km/h óra sebességgel hajlandó haladni.

Ugyanakkor egy gombnyomással egy 180 fokos fordulatra is rá lehet venni, amit teljesen automatikusan tud elvégezni, a környezetében jelen lévő tereptárgyak figyelembevétele mellett.