A KFC gyorsétterem-lánc kanadai leányvállalata egy mondhatni meglehetősen unortodox fejlesztéssel állt elő a közelmúltban. A cég ugyanis elkészít(t)ette csirkés kosarának egy olyan változatát, ami képes a vásárlók által mobiljaikkal készített képek kinyomtatására a tartalmát képező finomságok elfogyasztása közben.
Ugyanakkor annak, aki szeretne egy ilyen kosárra szert tenni, nem érdemes csak emiatt gyorsan elrohanni a Magyarországon egyelőre még egyébként is csak kevés helyen jelen lévő lánc éttermeinek valamelyikébe.
A vállalat ugyanis a különlegességet csak promóciós céllal gyártotta le, és bár Facebook-oldaluk szerint párat majd adnak ügyfeleiknek is, nyilvánvaló, hogy a nyomtatós változat nem fogja leváltani a hagyományos, kizárólag csirkelábak és -szárnyak tárolására képes kosarat.

