Bár ha manapság a "drón" szót halljuk még inkább emberek által, távolról vezérelt repülő szerkezetekre gondolunk, lehet, hogy utóbbi kitételt hamarosan elfelejthetjük az említett fogalommal kapcsolatban.

Legalábbis akkor, ha siker koronázza a MIT kutatóinak munkáját, akik azon dolgoznak, hogy a drónok képesek legyenek teljesen önállóan is elnavigálni előre nem ismert, illetve akár folyamatosan változó terepviszonyok között is.

A videón látható prototípus például közel 50 kilométeres sebesség mellett is képes kikerülni az útjába kerülő tárgyakat. A technológia egyébként jól jöhet majd kézzel vezérelt drónokban is, amik így automatikusan megállhatnak majd mielőtt tereptárgyakba repülnének, ha amúgy kezelői hiba erre késztetné őket.