Bár a hónap közepén megjelenő új Doom eleve rengeteg tartalommal fog érkezni egy- és többjátékos módban is, arról, hogy ne kerüljön gyorsan megunásra, egy másik sajátossága is gondoskodni fog. A játéknak ugyanis részét fogja képezni egy szerkesztő is, aminek segítségével bárki maga is új pályákat kreálhat hozzá.

A SnapMap képességei ugyanakkor nem korlátozódnak majd az alaprajz kialakítására és tárgyak, valamint szörnyek elhelyezésére abban, hanem igen komoly szkriptelési lehetőséggel is rendelkezik. Ezeknek köszönhetően teljesen átalakítható lesz akár az egész játék menete is, alapvetően megváltoztatva annak célját.

Erre több példát is láthatunk a fenti, egy órás videóban, ami a szerkesztő lehetőségeit mutatja be. Ebben felbukkan ugyanis pl. egy olyan pálya, amin kosárlabdázni lehet, egy másikon meg amolyan tower defense stílusúra kerül átalakításra a játék.

Az elkészült pályákat aztán a játékosok meg is oszthatják majd egymással az interneten át, ezáltal biztosítva, hogy az alapból a részét képező tartalom végigtolása után is folyamatosan újabb kihívásokkal lehessen szembesülni benne.