A Microsoft a hét elején végre elárulta, hogy mikor lehet majd Xbox One konzolja már hónap óta várt felújított kiadásának érkezésére számítani. Ezek szerint az eredetinél kisebb új Xbox One S a Windows 10 Évfordulós Frissítésével együtt, augusztus 2-én fog hivatalosan megvásárolhatóvá válni.

Az új játékgép - aminek érkezéséről és képességeiről a PC Fórum már múlt hónap elején írt - nem csak méretében lesz kisebb az eredeti változatánál, de egy apróbb, ám annál kellemesebb fejlesztéssel is érkezik majd. Ugyanis natívan fogja támogatni a 4K-s kijelzők használatát is, szemben elődjével, ami csak Full HD-s kimenetet tudott produkálni.

Ugyanakkor ezt az új képességét vélhetően csak a filmek lejátszásánál, illetve esetleg a streamelt játékok eseténben lehet majd kihasználni. A gép magjának teljesítménye ugyanis mindeközben nem fog változni, így a korábbi játékok továbbra is csak az eredeti Xbox One-on is érvényes felbontás, illetve képfrissítés mellett tudnak majd futni rajta.