A Microsoft a héten egy olyan új reklámot adott ki Surface Pro táblagépéhez, aminek középpontjában meglepő nem (csak) saját terméke áll. Ehelyett a klip úgy tűnik, mintha inkább az Apple iPad Pro-jára fókuszálna - persze csak azért, hogy nevetségessé tegye azt.

Egészen pontosan az Apple azon kijelentését, amely szerint táblagépe új kiadása már valódi, akár komoly munkára is alkalmas számítógépnek lenne tekinthető. A Microsoft reklámjának konklúziója az, hogy attól, hogy adnak egy billentyűzetet is hozzá, valójában még csak egy tablet marad az iPad Pro változata is, ami képességeiben nem mérhető össze a Surface Pro eszközökkel.

A Microsoft részéről egyébként az ilyen jellegű reklámszerkesztés nem példa nélküli, hiszen a cég korábban ugyanígy figurázta ki már a sima iPad-et is a Surface-szel szemben egy korábbi reklámjában.

Ugyanakkor az Apple-t sem kell félteni, hiszen a cég hosszú évekig futtatta a Windows PC-ket a Mac-ekkel szemben lejáratni próbáló reklámsorozatát, nem olyan régen pedig a vállalat elnöke, Tim Cook személyesen is leszólta a Microsoft Surface Book laptopját annak piacra dobása után nem sokkal.