Bár a Mass Effect sorozat jövő évben megjelenő következő részéhez már korábban is mutattunk több előzetest, ezekben a közös az volt, hogy mind előre renderelt animációkat mutattak - így nem derült ki belőlük, hogyan is fog maga a játék ténylegesen kinézni.
Csütörtökön azonban a Bioware végre kiadta az Andromeda első gameplay trailerét, ami immár teljes egészében magából a játékból rögzített jelentekből került összeállítására - így minden korábbinál realisztikusabb képet nyújt arról, hogy mire is lehet majd az új epizódban számítani.
A videóban ízelítőt kapunk a játék szinte minden eleméről, az elágazó dialógusoktól kezdve a felfedezésen át egészen harcig, sőt, a járművek vezetéséig. Ez utóbbira az Andromeda a korábbiaknál jóval nagyobb hangsúlyt fog helyezni, és a felfedezés is fontosabb szerepet fog betölteni a sztori szempontjából, mint az előző részekben.
A Mass Effect: Andromeda a tervek szerint valamikor 2017 tavaszán kerül majd kiadásra - de pontos megjelenési időpont egyelőre nem ismert.

