Bár azt, hogy a hármas része vége ellenére folytatódni fog a Mass Effect sorozat, már egy ideje tudni lehetett, mindeddig egyetlen képkockát sem nagyon lehetett látni a játékból. A napokban azonban az EA kiadott egy új, mintegy 3 perces videót, amiből végre betekinthetünk a készülő új folytatásba, az Andromeda-ba.
Ebből kiderül, hogy az új játék csodaszép grafikával fog érkezni - legalábbis akkor, ha rendelkezünk majd a megfelelő géppel vagy konzollal hozzá. Ugyanakkor maga a játék menete is óriásit fog változni az elődökhöz képest, hiszen a sorozatban most először a játékos szabadon barangolhat majd a pályákon, és nem egy fix utat bejárva kell a küldetéseket teljesíteni.
A Mass Effect: Andromeda a tervek szerint valamikor jövő év elején kerülhet majd kiadásra - de, hogy pontosan mikor, azt az EA egyelőre nem akarta elárulni.


