Ausztrál és kínai kutatók a napokban jelentették be, hogy sikerült egy olyan új eljárását kifejleszteniük, aminek segítségével minden korábbinál vékonyabb hologramokat lehet megalkotni. Az általuk létrehozott nano-hologramok vastagsága az emberi hajénak az 1/40 részét teszik ki, mégis tökéletes térbeli élményt nyújtanak.

A kutatók szerint az új eljárásra építve olyan mobiltelefonok jelenhetnek majd meg a piacon, amik képesek kijelzőjükön abból kvázi kiemelkedő felületeket, grafikákat is megjeleníteni. Sőt, a technológia akár TV-kben, illetve viselhető elektronikai eszközökben is felhasználásra kerülhet, amikben így eddig csak sci-fi filmekben látott alkalmazások lesznek megvalósíthatók velük.