Bár a PC Fórum olvasóinak már közel egy héttel ezelőtt meg tudta mutatni azt, hogy miként is fog kinézni az iPhone 8, akkor ezt csak képek révén tudtuk megtenni. Most azonban megjött az első rövid kis videó is, ami a következő generációs almás mobilt mutatja be.

Ez ugyanarról az elektronika nélküli bemutatóegységről készült, amiről a korábbi fotók is. Így jelentősége inkább csak annyi, hogy alátámasztja: nem photoshoppolt képekről, hanem valódi felvételekről van szó, amik egy tényleg létező eszközt ábrázolnak.

Ugyanakkor azt továbbra sem lehet teljesen biztosan tudni, hogy utóbbi esetében valóban egy iPhone 8-ról van -e szó, illetve, hogy az Apple annak elkészülte óta nem változtatott -e a készülék kinézetén. Erre az esély minimálisnak tűnik, de biztosat szokás szerint csak a telefon hivatalos bemutatásakor tudunk majd meg, amire legkorábban ősszel kerülhet majd sor.