Bár az Apple idén bemutatásra kerülő új okostelefonjának kinézetéről már korábban is tudtunk mutatni képeket, ezek csak koncepciórajzokat vagy számítógépes modelleket ábrázoltak. Most azonban megjött az első videó, ami már egy valódi iPhone 8-ról készült.

Egészen pontosan az okostelefon egy ún. "dummy" egységéről, amit többek között a tartozékgyártók használnak a telefonhoz szánt kiegészítőik teszteléséhez. Ez a szerkezet gyakorlatilag tökéletesen megegyezik a készülék eredeti változatával, csak éppen az elektronika helyén csak azonos tömegű súlyok vannak benne, és persze ezzel összefüggésben bekapcsolni és használni sem lehet.

Ugyanakkor tökéletesen alkalmas arra, hogy végre meglássuk: miként is fog majd a valóságban kinézni az iPhone 8. Az új almás mobil bemutatásának időpontja egyébként még mindig nem ismert, de jelenleg egy őszi időpont tűnik legvalószínűbbnek.