Azok, akik kicsit is ismerősök a számítógépes házak terén, tudják, hogy a Lian Li a legextravagánsabb - és persze legdrágább - gyártók közé tartozik ezen a piacon. A cég legújabb terméke ugyanakkor még a tőle megszokottakhoz képest is egyértelmű extrémitást képvisel, méretében és árban egyaránt.
A Lian Li új DK-05-ös háza ugyanis még dolgozóasztalnak is nagy és vastag, elképesztő, 2000 dollárt (félmillió forintot) is meghaladó ára pedig vélhetően önmagában magasabb, mint amibe olvasóink legtöbbjének teljes konfigurációja kerül, monitorral és minden kiegészítővel együtt. Ehhez képest kicsit meglepő, hogy az extrém méretű házba mindösszesen csak két darab E-ATX méretű alaplapot lehet beszerelni - persze a hozzá tartozó minden kiegészítőkártyával és meghajtóval együtt.
Videókártyából konkrétan akár négyet is be lehet építeni mindegyik konfigurációba, meghajtóból pedig összesen 13 fér el a különleges házban, aminek fedőlapját edzett üvegből alakították ki, és ami így teljes betekintést enged a bele szerelt minden részegységre és komponensre. A doboznak persze a folyadékhűtés alkalmazása sem jelent problémát és USB, HDMI, valamint audio kivezetésekből is bőven kínál.
