A héten végre megvásárolhatóvá vált Andy Rubin, az Android atyjának új okostelefonja. Az Essential Phone megjelenésében ugyanakkor nem volt sok köszönet - és nem csak azért, mert elmaradni látszik a készülék által beígért forradalom.

Az új mobil ugyanis darabjaira kapták az iFixIt javítócég munkatársai is, aminek során megállapították, hogy a készülékre bizony a tulajdonosaiknak nagyon kell majd vigyázniuk. Az Essential Phone-ban ugyanis minden úgy van összerakva, illetve -ragasztva, hogy annak szinte semmilyen elemét nem lehet javítani.

Ez azért is kellemetlen, mert a telefon nem éppen az olcsó kategóriából kerül ki: ára függetlenül még az Egyesült Államokban is 700 dollárról (180 ezer forintról) indul, amit a fentiek miatt gyakorlatilag egy az egyben bukik az ember, ha a készülék valamelyik eleme komolyan megsérül.