Alig több mint egy nap alatt máris összedobták a támogatók a pénzt egy olyan kütyü gyártásának beindítására, ami talán a világ egyik legkisebb retro játékkonzolját képezi. A PocketSprite-on ugyanis számos korábbi hordozható konzolra készült játékkal lehet szórakozni - feltéve persze, hogy vannak elég kicsi és vékony ujjaink hozza.

Az egy Tic-tac doboznál is kisebb kütyü a Nintendo Gameboy és Gameboy Color konzoljára készültek mellett a Sega Master System és Game Gear eszközeire íródott játékokat is probléma nélkül tudja futtatni. Ehhez mindössze csak az adott játékot tartalmazó ROM állományt kell feltölteni rá, ami ráadásul kábel nélkül, Wi-Fi-n is lehetséges.

A PocketSprite piaci forgalomban a tervek szerint május közepétől kezdve jelenhet majd meg, 55 dolláros (14 ezer forintos) áron.