A Boston Dynamics a napokban újabb videót tett közzé SpotMini nevű robotjáról, aminek elképesztő agilitását és ügyességét már korábban bemutattuk. A videó apropója, hogy a leginkább egy agárra hasonlító mechanikus szerkezet képességeinek köre ismét bővült - ugyanis az most már a kilincses ajtókat is simán ki tudja nyitni.

Sőt, együtt is tud működni egy másik társával, ami még nem rendelkezik egy képességgel, és utóbbinak nyitva tudja tartani az ajtót, amíg az áthalad rajta. Robotjai közötti kooperációt korábban a Boston Dynamics korábban nem mutatott, de a jelek szerint ez is az egyik fejlesztési célterületet képezi.

Ezek után már igazán erősen reméljük, hogy a Skynet nem ébred öntudatra - mert ha mégis, immár épületekbe is hiába menekülünk majd a robotok elől, hiszen azok egyértelműen simán utánunk tudnak majd jönni oda.