Alig pár nappal az után, hogy beszámoltunk Flippy, a hamburgerpogácsa-forgató robot munkába állásáról, máris újabb - ezúttal ellenkező előjelű - hír jött róla. Eszerint ugyanis a szerkezetet "kirúgták" az étteremből, ahol számtalan diák munkájának elvételén dolgozhatott volna.

Az ok: Flippy híre miatt elárasztották az éttermet az érdeklődő vásárlók, amik mind a robotot akarták volna munka közben látni. A megnövekedett forgalmat azonban már sem a helyiség, sem a szerkezet nem bírta kiszolgálni - ezért döntöttek az üzemeltetők végül a hagyományos, emberi munkaerőre történő visszaváltás mellett.

Ugyanakkor állítólag Flippy nem véglegesen fejezte be a pályafutását az étteremben, és amint visszaesik a forgalom a régi szint közelébe, visszatérhet majd a sütő mellé dolgozni ő is.