A Pepsi az Egyesült Államokban egy olyan robot tesztel, aminek köszönhetően a fiataloknak még kevesebbet kell majd sétálniuk ahhoz, hogy valamilyen rágcsálnivalóhoz vagy üdítőhöz jussanak. A cég új Snackbotja ugyanis gyakorlatilag házhoz viszi nekik ezeket, miután megrendelik azokat egy hozzá kapcsolódó alkalmazásban.
A robot teljesen önállóan képes közlekedni a területen, aminek ellátására kijelölték, és akár 36 km-nyi utat is meg tud tenni megállás nélkül, mielőtt újra kellene töltenie magát. Az összkerék-meghajtású szerkezet kamerával és saját fényforrással is fel van szerelve.
Az egyetlen hátrányát az képezi, hogy üzemelési idejét tekintve nagyon hasonlít a közönséges boltokhoz: a megrendelt árukat ugyanis csak reggel 9 és délután 5 óra között hajlandó kiszállítani - így ezen kívül a fiataloknak továbbra is az éjjelnappalos boltokba kell elugraniuk ha megéheznek vagy megszomjaznak, miután napközben elfelejtettek bevásárolni.

