A Microsoft a héten megrendezett Super Bowl döntőn egy igazán rendhagyó, kettős jellegű klipet mutatott be: ami rendkívül szomorú, bár egyben reménykeltő is. A reklámban ugyanis közel fél tucat, testi fogyatékossággal született, illetve élő gyereket ismerhetünk meg, akik arról panaszkodnak, hogy még a számítógépes játékokkal sem tudnak rendesen szórakozni a szóban forgó korlátjaik miatt.
Ugyanakkor problémáikra megoldást jelent a Microsoft Adaptív Vezérlője, ami a hagyományostól eltérő módon lehetőséget ad számukra a játékok irányítására. A teljesen az egyedi igényeikhez szabható és szinte bármivel kezelhető vezérlővel így a gyerekek végre fel tudják venni a versenyt egészséges társaikkal - és legalább erre az időre normálisnak érezhetik magukat.
Érdekesség, hogy a Microsoft a szóban forgó terméke tervezésekor annyira figyelt a speciális igényekre, hogy még annak csomagolását is úgy alakította ki, hogy azt akár a klipben láthatókhoz hasonlóan sérült gyerekek is ki tudják nyitni - ezáltal még könnyebben használhatóvá téve azt számukra.

