Bár azt, hogy mire képes manapság a mesterséges intelligencián, illetve gépi tanuláson alapuló ún. deepfake technológia már több példát is mutattunk, a fenti videót mégsem hagyhattuk ki. Ez ugyanis a maga abszurdságával együtt is jól mutatja, hogy a fent említett eljárás segítségével manapság már meggyőzően lehet meghamisítani akár videófelvételeket is.
Adott esetben Jennifer Lawrence a 2016-os Golden Globe díjosztó után tartott tájékoztatójáról készült felvétel egy részletét manipulálták úgy, hogy a színésznő testére egyik kollégája, Steve Buscemi fejét "rakták" rá - de olyan pontossággal, hogy ha nem ismernénk a két hírességet, és nem tudnánk azt, hogy ebben a fej-test kombinációban nem létezhetnek, simán elhihetnénk, hogy egy valódi felvételt látunk.
És akkor most gondoljunk bele, hogy a jövőben - vagy akár már ma - milyen könnyen lehet majd kompromittáló felvételeket gyártani szinte bárkiről, amint pl. egy bűncselekményt követ el, vagy éppen olyant mond, amit a valóságban nem csak hogy soha nem ejtene ki a száján, de soha még csak nem is gondolna! Üdv mindenkinek a szép új világban!
